Powered by Smartsupp

10 millió forintos támogatás tetőtér-beépítésre

Immár tetőtér-beépítésre is igényelhető a CSOK, ami remek hír, de nem árt alaposan utána járni, hogy pontosan hogyan és mire vehetjük fel az akár 10 millió forintos állami támogatást.

Tavaly még csak a használt lakásokra érvényes CSOK összegét lehetett felvenni tetőtér-beépítésre, az idén életbe lépett változás azonban jelentősen megemeli az erre a célra felvehető állami támogatás összegét. De azért ne rohanjon senki egyből a bankba igényelni a pénzt, és ne essen neki a padlástérnek – a szabályok ugyanis elég pontosan meg vannak határozva arra vonatkozóan, hogy kik hogyan és mire is kaphatnak CSOK-támogatást tetőtéri lakás kialakítására.

Mivel CSOK-támogatásról van szó, természetesen feltétel az is, hogy legalább egy gyerekkel kell rendelkeznünk az állami támogatáshoz.

A gyermekek száma alapján igényelhető maximális CSOK összegek tetőtér-beépítésre:

Gyermekek száma és a felvehető CSOK összege:

1 gyermek - 600.000 Ft

2 gyermek - 2.600.000 Ft

3 vagy több gyermek - 10.000.000 Ft

Fontos újdonság, hogy a támogatás vállalt gyerekek száma alapján is igényelhető, de feltétel, hogy a feleknek házasságban kell élniük, és legalább egyiküknek 40 év alattinak kell lennie. További kedvező változás, hogy ha már meglévő gyermekekkel szeretnénk igénybe venni a tetőtér-beépítésre a CSOK-ot, akkor már nem feltétel a 40 éves korhatár.

A támogatás mellé CSOK-hitelt is igénybe lehet venni a beruházásra, ez két gyermek esetén 10, háromnál pedig 15 millió forintot jelenthet.

Ugyanakkor a kialakítandó lakással kapcsolatban számos szigorú előírás van érvényben. A változás hivatalos indoklása az volt, hogy a kormány elő kívánja segíteni a többgenerációs otthonok létrehozását, vagyis azt, hogy a fiatalok ne feltétlenül új lakásba/házba költözzenek, hanem például a szülői ház eddig nem használt padlásában alakítsanak ki maguknak lakhelyet. A hangsúly azonban azon van, hogy a létrehozandó lakóhelynek teljes értékűnek kell lennie – vagyis fontos előírás, hogy a kialakítandó manzárdlakásnak önálló feljárattal, külön konyhával és fürdőszobával kell rendelkeznie.

FONTOS: A kormányrendelet értelmében a kialakítandó tetőtéri lakás csak akkor minősül új építésnek (tehát csak akkor jár rá támogatás), ha beépítés révén legalább két, új önálló albetétként nyilvántartott, lépcsőházból vagy szabad lépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező lakás jön létre.

A főbb kritériumok a kialakítandó tetőtéri lakással szemben:

  • önálló, külön bejáratú
  • van külön konyhája, fürdőszobája és persze lakótere
  • a tetőtéri és a földszinti lakásnak nem lehet ugyanaz a tulajdonosa (vagyis a felköltöző fiataloknak hivatalosan is a nevükre kell íratniuk saját lakrészüket!)
  • meg kell felelnie a gyermekszám alapján meghatározott hasznos alapterületre vonatkozó előírásoknak (lásd táblázatunkban)
Ajánlatkérés

Újdonságok első kézből

További cikkeink

Aktuális burkolattrendek

Aktuális burkolattrendek - cikk a Fehérvár Magazinból, rólunk!
Tovább a bejegyzéshez

Vizesedik a fal? Ezek az okok és a megoldások!

Mit tegyünk, ha vizesedik a fal? Egyáltalán, hogyan vehetjük észre időben, hogy problémák lehetnek a ház vízszigetelésével? Mi okozza a problémát – és főleg: hogyan gátolhatjuk meg a fal vizesedését? Ezekre a kérdésekre adunk válaszokat...
Tovább a bejegyzéshez

Falazóábécé, avagy hogyan rakjunk téglafalat

Oké, manapság kevesen rakják maguknak a ház falait, a kőművesek azért általában jobbak szoktak lenni a megrendelőknél. Ettől függetlenül annak is fontos tudnia, hogyan kell ezt csinálni...
Tovább a bejegyzéshez
További bejegyzéseink