Mindennapi életünk elengedhetetlen tartozékává lett, specifikált felszereltséggel – és a berendezése körüli legtöbb fejfájással. Fürdőből jóformán első nekifutásra kell tudni maradandót alkotni, hiszen minden részét fix helyen kell lehorgonyozni, miközben hosszú távra kell érvényesíteni tudni a háztartás várhatóan kibővülő igényeit. Ráadásul az előállító műveletek (főleg az anyagköltség) az ingatlan legdrágább beruházásai között lesznek. A „célforgalmak” által naponta többször útba ejtett fürdőnkben ezért – a szóba jöhető fürdőszobai ötletek kiaknázásával – praktikus és esztétikus megoldásokat kell egyesíteni. Nem kell ugyan a „tisztálkodási szentély” nagy szavait használni tudnunk vele kapcsolatban, de
elvárható, hogy az egyszerű, szép fürdőszobák közé legyen sorolható. Ezek sajátja ugyanis úgy a kényelmes beosztás, mint a rekreációs luxus.
Lehetőleg még az otthon-elképzelések kezdeti állapotában fogjunk neki a gondolkodásnak. Elsőként fel kell mérni a magunk és a velünk egy háztartásban élők igényeit-szokásait és rugalmasságát. Az állandónak gondolt tartozékok köre és száma ugyanis nem kőbe vésett előírás. A teregetési helyszín mellett a mosógép szintén helyet tud kapni – minden várakozást és követelményt kielégítő módon! – másutt is, például egy kamrában, lépcső alatti térben vagy konyhaszekrénybe integrálva. Ugyan a vécé is kiszervezhető lehet fülkébe, de ahhoz inkább szeretjük elérhető közelségben tudni a tisztálkodó egységeinket. Emellett az arculathoz legnagyobb hozzájárulást jelentő csempék és padlólapok kérdésében kell döntést hozzunk.
Annyiban helyeselhető a tervezési bátorság, hogy egy manapság legkorszerűbbnek számító gépészet és újhullámos divat tarthat ki legtovább
– a felújítás nélkül 1–2 évtizednyi időben. Mozgalmasságot csak mértékkel tervezzünk, mert a vad színek felborítanák a helyiség nyugalmi funkcióját.
Semmi maradiság nincs abban, ha alaprajzos papíron méretarányos tárgykivágatokat (nyíló ajtó vagy ablakszárny íves helyigényét is lekövetve) mozgatunk, tologatunk, amíg felülnézetből el nem találjuk az elhelyezési összhangot. De emellett egyre több kivitelező ajánl – a vele dolgozás esetén ingyenesen – 3D-s látványtervet, ami teljesen elénk varázsolja a valóság színazonosan hű mását, virtuálisan is körbejárhatóan. Mindkét módszer hatékonyan szűrheti ki a „lendületből” építés kisebb-nagyobb melléfogásait és elbaltázásait. De kínálnak nemcsak komplett fürdőszobaszekrényeket (mosdókagyló, tükör, fiókok, konnektor együttesével), de összefüggő fürdőszoba-kompozíciókat is.
Egy gyakorlatias térszervezésnek csak egyik eleme a katalógusokból kinézett és bemutatótermekben közelről megnézhető szaniterek véglegesítése. Ott van még a választott burkolóanyaghoz kapcsolódó mennyiség- és lapkiosztási kalkuláció
– jelige: fugavonalra eső szerelvények kíméljenek! Mellesleg a terjedő un. szobásítási tendencia a fürdőben tovább minimalizálhatja a hidegburkolatot a vízzel bizonyosan érintkező legszükségesebb helyekre és magasságokig – hogy annál inkább hajazzon a látvány nappalira vagy hálószobára.
Divat az intim terek egybenyitása
Apropó, igyekezzünk a természetes fénynek ablakot nyitni, akár csak néhány üvegtégla segítségével a szomszédos helyiségekből. Ilyen vagy gépi szellőztetés szükséges a lakás itt összpontosuló párásodás-rekordjának eltávolítására is.
A legerősebben megvilágítandó tér megszolgálásához pedig legalább egy központi és egy irányítható tükörlámpa elhelyezése szükséges,
ezek - a teljesebb fényhangulathoz - ledcsíkokkal is megturbózhatóak. Egy jól kitalált hosszúkás tükör a tér nagyításában tud segítség lenni, de csak egy darabban, mert osztott formában a látvány is darabolódik. Ne felejtsük el azt sem, hogy elméleti gondolkodásunk azonban majd egy nulladik szakaszra is ki kell terjedjen: a víz-, villany- és esetleg gázvezetékek elhelyezkedésének kigondolására is, és később a megfelelő gépészeti kiállások kivitelezésére is.
Időtlen intelem: elektromos szerelvény pacsálósabb helyekről ne legyen elérhető, inkább a fésülködőtükör mellé essenek.
A dísznövények már nem csak a szoba ékességei
Az optimális helykihasználás szempontja nemcsak a kis fürdőszoba ötletek szervezője, de minden tulajdonosi megnyugvás és büszkeség forrása. Gondoljunk a padlózatba süllyesztett vagy a sarokkádak mutatós megoldásaira, amelyek idős vagy éppen legifjabb családtagot is praktikusan ki tudnak szolgálni. Ha csak a magunk generációja lakja majd, akkor üvegezett vagy függönyözött zuhanykabinnal nyerhetünk több alapterületet (és kisebb vízszámlát), bár ez szemmagasságban jobban szűkíti a teret.
A jobb takaríthatóság érdekében kerüljük a lábakon álló bútorokat – inkább a beépített vagy falra szerelt megoldásokat preferáljuk,
például a WC-kialakításoknál. A fürdőszobabeli foglalatosságok kellékigényesek is, amelyeknek rendszerező elhelyezésére zárható tárolóterek szükségesek. Minél több holt teret építünk be ehhez, annál jobb: szekrénykével, sarokpolcokkal, beugró peremek hasznosításával. A törülközőszárítós radiátor jól elfér a WC fölötti falon, köpenyakasztók a fürdőszobaajtó belsején.
És most, hogy a tervezés már elkezdődött, nézzük, mik is kellenek majd pontosan a gyönyörű új fürdőnkbe!