Az igazán jó ház a zöld ház. Nem, nem arra gondolok, hogy békanyálzöldre festjük a falakat… Inkább arra, hogy környezetünk számára hogyan legyünk kevésbé pazarlók. Persze, abba most nem mennék bele, hogy egyáltalán egy új ház felépítése mennyire lehet „zöld” vagy épp káros, ha a gyönyörű érintetlen természetet egyszeriben beépítjük kisebb-nagyobb épületekkel. Na persze, lakni azért csak kell valahol, és a modern homo sapiens már nem érzi kényelmesnek a szentjánosbogarakkal megvilágított barlangot. Így aztán ott mozgott és mozog bennem a kérdés, hogy mit tehetnék én „egyszerű ember” a lakóingatlanom okozta környezetpusztítás ellen.
Mielőtt mélyebben belevethettem volna magamat korábban az ügy boncolgatásába, máris megkaptam a válaszokat. Rájöttem, hogy bármilyen precízen és komoly matematikai képletekkel számolok, sosem tudok pont annyi anyagot vásárolni, amit majd valóban fel is használnak az építkezés során. Néhány hónap leforgása alatt az udvaron itt-ott félrerakva halomban állt magányosan némi faanyag, tégla, meg olyan holmik is, amelyeknek a nevét sem tudom. Persze a szorgos építőbrigádomat nem büntethettem, nem kérhettem meg, hogy azt a 12,5 db téglát rakják már be a falba, mert ez micsoda pazarlás… Ami maradt, az maradt. Eladni vagy visszavinni kevés (hiszen a legtöbb helyen bontott raklapot már nem vesznek vissza), elpakolni meg sok.
Szóval itt lépett képbe ragyogó elmém kreativitása. Itt nem arra gondolok, hogy építettem a fennmaradó anyagokból még két kutyaházat az udvarra, ugyanis a macskám jobban szereti a benti kényelmes fotelt. Amíg kívülről épült-szépült kis lakásom, időm teljében nekiláttam a benti design megtervezésének. Amatőr lakberendező lévén megtudakoltam, hogy a maradék Cemix nevű vakoló anyagot a belső falakon is felhasználhatom (ha érdekel, itt utána tudsz nézni), s ezzel modern extravagáns külsőt kölcsönözhetek például a nappalinak, mellékhatásként pedig javul a fal hőszigetelő és mechanikai állóképessége. Ugyan szűz szemmel nem igazán tudtam pontosan elképzelni a végeredményt, azonban mikor elkészült, azt gondoltam: „Ez itt Itália”! Nem mellékesen a maradék vakolóanyagot kézzel vitték fel (a Cemix könnyű kezelhetősége miatt), szóval itt is írtam egy pontot a javamra, a gépi módszer árampazarlásával szemben.
Akár a 3D-s tapéta: a vékonyvakolat beltérben is mutatós lehet!
TIPP: A vékonyvakolat beltéri alkalmazása nagyon spórolós megoldás is egyben, hiszen közel sem kell úgy előkészíteni a falat, mint a festéshez. Nem kell például (annyit) csiszolni, (annyit) glettelni, és a festést sem kell kétszer megismételni.
Míg odabent száradt a csodás vakolatos falam, máris elkezdtem keresgélni az újabb kihívást, s lám, hamar rá is bukkantam! Az újabb talált kincs nem más volt, mint egy féltucat zsalukő különböző méretekben. Ezzel aztán feladtam magamnak igencsak a leckét. Mint hobbikertész a jelmondatom szerint: minden mélyedéssel rendelkező tárgy, ami picit is magában tartja a vizet, az virágültetésre való! Mondanom sem kell, az építkezés után kitermelt friss föld tökéletesnek bizonyult növényeim táptalajának.
A Leier típusú zsalukő nagy szolgálatot tett a ház alapjainak lerakásakor. A maradék pedig, a virágládáimat különböző alakzatokban egymásra, illetve egymás mellé pakolva, bennük a kitermelt földben szunnyadó növényeimmel máris csodás kis „öko” kertté vált.
De itt még mindig nem álltam meg! A lépcsős zsalukőkertem mellett néhány virágágyás is helyet kapott, amit szerettem volna elkeríteni. Erre a célra pontosan megfelelőnek találtam néhány magányosan álló színes térkövet. Ennek az anyagnak a szerelmese voltam, mert ez nem csupán a megszokott szürke színű „talpalávaló” volt. Nem, bizony! Ezek sok színben pompázó formás kis Semmerlock térkövek voltak. Csodás kertszegélyként is jól funkcionáltak, nem csak a garázsba vezető úton az autó kerekei alatt. Ez már így nekem igazán Itália! (Nem mellesleg ha érdekel, hogy hogyan kell házilag térkövezni, olvasd el EZT a cikkünket is!)
Míg én virágzó kertemet gondoztam, a házban sem állt meg a munka. Elérkezett végre az idő, hogy az általam kiválasztott Egger laminált padlót letegyék az új konyhámba. Igen, a konyhába! Egyszerűen beleszerettem ebbe a gyönyörű anyagba, a konyhabútorhoz is tökéletesen passzolt, hát gondoltam: miért ne?! Aztán jött a bökkenő. Konyhaművészeti jártasságomból adódóan hamar rájöttem, hogy egy nagyobb főzést biztosan nem úszok meg anélkül, hogy a fazékban gyöngyöző húsleves felét ki ne öntsem a padlóra sietségemben. Ugyan az illatozó étek veszteségét még kibírom, de ha a padló átázik, az új konyhámnak bizony lőttek. De lám, itt a csoda! Az Aqua+ változat tökéletes a nedves helyiségekben (akár fürdőszobában!) való alkalmazásra, tehát a gasztronómia szerelmesei is nyugodtan öntözgethetik immár a levest literszám az Egger Aqua+ laminált padlós konyhájukba! (Vagy nem – mert nem muszáj.)
De visszatérve a zöld házamhoz, természetesen ebből az anyagból is maradt némi fölösleg. A fennmaradó két négyzetmétert jobban kikímélve úgy döntöttem: a hálószoba falán csodásan fog mutatni. Nos, nem tévedtem; a falra hányt padló egészen természetközeli pihenési élményt nyújtott, nem beszélve arról, hogy néhány óra alatt elkészült a remek falburkolat.
Mindezek után elég hamar világossá vált, hogy ennek az „újrahasznosítós” folyamatnak talán sosincs vége, mindig lesz egy kis „plusz”, amit felhasználhatok majd lakhelyem költséghatékony szépítgetésére.
Vajon mi legyen a következő feladat?
